fbpx Vastagbélrák | Budai Gasztroenterológiai Centrum Ugrás a tartalomra

Vastagbélrák

A vastagbél (colon) az emésztőrendszer utolsó szakaszát képezi, teljes hossza körülbelül 150-180 cm, átlagos átmérője 5-6 cm. Kezdeti szakaszán található a vakbél - ezen helyezkedik el a féregnyúlvány -, a vakbélbe nyílik a vékonybél. A vastagbél részei: a felszálló, a haránt, a leszálló vastagbélszakasz, majd az S-alakú szigmabél, utolsó szakasza pedig a mintegy 20-25 cm hosszú végbél (rectum), ami a végbélnyílással (anus) végződik.
A vastag- és végbéldaganatok jelenleg is súlyos problémát jelentenek, mivel az elmúlt évtizedekben az újonnan diagnosztizált megbetegedések évenkénti száma csaknem négyszeresére emelkedett, s ezzel mindkét nem esetében a második leggyakoribb rosszindulatú megbetegedéssé vált. Hazánkban körülbelül évi 7500-8000 az új betegek száma, és körülbelül 5000 ember hal meg évente a betegségben.
A rákok legnagyobb része ún. polipból indul ki, ami a rákot megelőző állapotnak tekinthető. Az ebben a stádiumban felfedezett betegség szinte teljesen gyógyítható. A polipok nagy része véletlenszerűen fordul elő, de 2-3 százalékuk kialakulásánál örökletes tényezők is szerepet játszanak. Fokozott kockázatot jelenthet a családi előfordulás, aminek jelentőségét korábban kissé eltúlozták.
Egyes kutatások azt mutatják, hogy valamivel veszélyeztetettebbek azok a nők, akiknek a kórtörténetében petefészek-, méh- vagy emlőrák szerepel. 

A vastagbélrák megelőzhető! 

Amennyiben családjában daganatos betegség fordult elő, vagy ön 40 évnél idősebb, netán laboreltérés vagy széklet vérvizsgálat pozitivitást mutat, forduljon hozzánk, hogy a megfelelő fájdalmatlan szűrővizsgálatot elvégezzük, így ezt a gyakori daganatos betegséget megelőzzük. 

A Budai Gasztroenterológiai Centrumban elérhető szolgáltatások

Sebészet

Munkánkat 2018. novemberétől sebész is segíti. A sebészeti kórképek diagnosztizálása, sebészeti konzílium és vélemény kérés rendelőnkben elérhető. 

A korrekt és alapos ellátás záloga dr. Szíjártó Attila tapasztalata és magas szintű felkészültsége. 

Részletek

Pszichológia

Az emésztőszervi  panaszok hátterének felderítésében nagy segítség számunkra Görözdi Ráhel pszichológus.

Gyakran előfordul, hogy a hasi fájdalom, puffadás vagy egyéb tünetek oka nem szervi elváltozásban, hanem lelki, pszichés vagy stressz eredetű problémákban keresendő.

Részletek

Gasztroszkópia-gyomortükrözés

Ne féljen a gyomortükrözéstől! Gyomortükrözés (gasztroszkópia) a nyelőcső-gyomor-patkóbél betegségeinek elengedhetetlen, leginkább célravezető vizsgálati metódusa.
Részletek

Kolonoszkópia-vastagbéltükrözés

Ne féljen a vastagbél tükrözéstől! A vizsgálat kellemetlen lehet, azonban nem fájdalmas. Rendelőnkben altatásos vizsgálatra is van lehetőség.
Részletek

Altatásos vizsgálatok

A betegek lehető legnagyobb kényelme és a biztonságosság további fokozása érdekében, bódításban vagy altatásban is végzünk vizsgálatokat. A hozzátartozó mindvégig a páciens mellett lehet.
Részletek

Gyermek-gasztroenterológia

Gyermek gasztroenterológiai konzultáció is elérhető. Terveink közt szerepel a gyermek endoszkópos vizsgálatok bevezetése is.
Részletek

Dietetikai tanácsadás

Dietetikus kollégáink segítségével komplex terápiás tervet tudunk felállítani. Az emésztőszervi betegségek széleskörű kezelésének a helyes táplálkozás és az egyénre szabott diéta szerves része.
Részletek

Vastagbélrákszűrés

Ne késlekedjen, kérje a szűrővizsgálat megszervezését! A leginkább célravezető és leghatékonyabb szűrővizsgálati módszer a vastagbéltükrözés.
Részletek

Hasi ultrahangvizsgálat

A hasi ultrahangvizsgálat az emésztőszervi panaszok kivizsgálásának első lépése. A vizsgálat gyors, fájdalommentes és rendkívül sok információval szolgál.
Részletek

Laborvizsgálatok

Mindenre kiterjedő, speciális vizsgálatokat is kiszolgáló labor és vérvételi lehetőség áll rendelkezésünkre.

Részletek

Laktózérzékenységi vizsgálat

A hagyományos, úgynevezett H2 teszt rövid várakozási idővel érhető el nálunk. Valamint bevezettünk egy gyors laktózérzékenységi vizsgálatot is, melyet gyomortükrözés során vett vékonybél mintából végzünk.
Részletek

Fruktózérzékenyésgi vizsgálat

A vizsgálat a laktózérzékenységi vizsgálatnál részletezett H2 teszthez hasonlóan történik. A vizsgálat fájdalmatlan, egy kicsit időigényes, de igen érzékeny és célravezető. 

Részletek

Bélflóra vizsgálat

A vizsgálat a laktózérzékenységi vizsgálatnál részletezett H2 teszttel történik. A vizsgálat fájdalmatlan, egy kicsit időigényes, de igen érzékeny és célravezető. 
Részletek

Helikobaktérium (Helicobacter pylori) vizsgálata

A Helicobacter pylori jelenléte egy igen gyakori bakteriális fertőzés. Sokszor nem is derül rá fény, azonban panaszos betegek vizsgálata során, nemtől és korcsoporttól függően, 50-60 %-ban is igazolódhat.
Részletek

Betegségek

Crohn-betegség és a colitis ulcerosa

A gyulladásos bélbetegségek ismeretlen etiológiájú (eredetű) két formája a colitis ulcerosa és a Crohn-betegség. A betegségek kialakulásához környezeti tényezőkre (étkezés, dohányzási szokások, stb.), genetikai tényezőkre és immunológiai eltérésekre van szükség.
A gyulladásos bélbetegség diagnózisa hallatán a betegben számos kérdés vetődik fel. Lehet-e teljes értékű életet élni a betegséggel együtt, és ha igen, hogyan? Milyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre? Mi a hasonlóság és a különbség a colitis ulcerosa és a Crohn-betegség között? Mi a betegség várható kimenetele?

Részletek

Fekélybetegségek

A gyomor-, és nyombélfekélyek igen gyakori eltérések. Oka a civilizált életmód, stressz, gyógyszerszedés (többek közt aspirin, clopidogrel, syncumar, nem szteroid típusú fájdalomcsillapítók és gyulladáscsökkentők) valamint a Helicobacter pylori fertőzés. 
A fekélybetegség éhségérzettel, heves hasi fájdalommal, étvágytalansággal, émelygéssel, hányingerrel, fogyással járhat. 
Kezeletlen esetben súlyos szövődmény lehet a gyomor vagy nyombél kilyukadása (perforáció), következményes hashártyagyulladás, valamint a gyomorvérzés.

Részletek

Lisztérzékenység

A lisztérzékenység (további elnevezések: coeliakia, gluténszenzitív enteropathia, sprue) a leggyakoribb felszívódási zavar, melyet a genetikailag fogékony egyénekben az étkezéssel bevitt gabonafélék (búza, rozs, árpa és zab) glutén nevű anyaga idéz elő. A lisztérzékenység típusos esetben, mely a gyermekkorban gyakoribb, krónikus hasmenés, puffadás, hasi fájdalom és a felszívódási zavarból eredő hiánytünetek képében jelentkezik.

Részletek

Refluxbetegség

Refluxbetegségről akkor beszélünk, amikor a gyomor savas vagy lúgos tartalma valamilyen mértékben a nyelőcsőbe rendszeresen visszakerül (reflux = visszafolyás). Egészségesekben is előfordulhat, hogy a gyomor záróizma nem zár mindig teljes biztonsággal, és ennek következtében néha felszökik a gyomorsav a nyelőcső alsó szakaszára. Ez azonban normálisnak tekinthető, és nem okoz komolyabb problémát.

Részletek

Tejcukor-érzékenység

Tejcukor-érzékenységnek nevezzük azt az enzimhiányos vagy csökkent enzimműködési állapotot, amikor tejcukor (laktóz) elfogyasztása után az egyén jellemző tüneteket (hasi panaszok, puffadtság, hasmenés, émelygés) észlel. A tünetek erőssége az egyéni érzékenységtől és az elfogyasztott laktóz mennyiségétől függ.
A tejcukor-érzékenység oka a tejcukrot bontó enzim, a laktáz hiánya vagy elégtelen működése. Ha a vékonybélben a tejcukor nem tud egyszerű cukrokká bomlani, akkor a vastagbél bakteriális flórájának megváltozása révén bekövetkező fermentáció klinikai tüneteket okozhat.

Részletek

Irritábilis bélszindróma

Az irritábilis bélszindróma (rövidítve: IBS) funkcionális bélműködési rendellenesség. Az elnevezésben a „funkcionális" szó arra utal, hogy a bélcsatorna működése eltér ugyan a normálistól (azaz funkcióját nem megfelelően látja el), de ennek hátterében nincs semmiféle szervi eltérés vagy anyagcserezavar. 

Részletek

A Budai Gasztroenterológiai Centrumban végzett kezelések

Sebészet

Munkánkat 2018. novemberétől sebész is segíti. A sebészeti kórképek diagnosztizálása, sebészeti konzílium és vélemény kérés rendelőnkben elérhető. 

A korrekt és alapos ellátás záloga dr. Szíjártó Attila tapasztalata és magas szintű felkészültsége. 

Részletek

Pszichológia

Az emésztőszervi  panaszok hátterének felderítésében nagy segítség számunkra Görözdi Ráhel pszichológus.

Gyakran előfordul, hogy a hasi fájdalom, puffadás vagy egyéb tünetek oka nem szervi elváltozásban, hanem lelki, pszichés vagy stressz eredetű problémákban keresendő.

Részletek

Gasztroszkópia-gyomortükrözés

Ne féljen a gyomortükrözéstől! Gyomortükrözés (gasztroszkópia) a nyelőcső-gyomor-patkóbél betegségeinek elengedhetetlen, leginkább célravezető vizsgálati metódusa.
Részletek

Kolonoszkópia-vastagbéltükrözés

Ne féljen a vastagbél tükrözéstől! A vizsgálat kellemetlen lehet, azonban nem fájdalmas. Rendelőnkben altatásos vizsgálatra is van lehetőség.
Részletek

Altatásos vizsgálatok

A betegek lehető legnagyobb kényelme és a biztonságosság további fokozása érdekében, bódításban vagy altatásban is végzünk vizsgálatokat. A hozzátartozó mindvégig a páciens mellett lehet.
Részletek

Gyermek-gasztroenterológia

Gyermek gasztroenterológiai konzultáció is elérhető. Terveink közt szerepel a gyermek endoszkópos vizsgálatok bevezetése is.
Részletek

Dietetikai tanácsadás

Dietetikus kollégáink segítségével komplex terápiás tervet tudunk felállítani. Az emésztőszervi betegségek széleskörű kezelésének a helyes táplálkozás és az egyénre szabott diéta szerves része.
Részletek

Vastagbélrákszűrés

Ne késlekedjen, kérje a szűrővizsgálat megszervezését! A leginkább célravezető és leghatékonyabb szűrővizsgálati módszer a vastagbéltükrözés.
Részletek

Hasi ultrahangvizsgálat

A hasi ultrahangvizsgálat az emésztőszervi panaszok kivizsgálásának első lépése. A vizsgálat gyors, fájdalommentes és rendkívül sok információval szolgál.
Részletek

Laborvizsgálatok

Mindenre kiterjedő, speciális vizsgálatokat is kiszolgáló labor és vérvételi lehetőség áll rendelkezésünkre.

Részletek

Laktózérzékenységi vizsgálat

A hagyományos, úgynevezett H2 teszt rövid várakozási idővel érhető el nálunk. Valamint bevezettünk egy gyors laktózérzékenységi vizsgálatot is, melyet gyomortükrözés során vett vékonybél mintából végzünk.
Részletek

Fruktózérzékenyésgi vizsgálat

A vizsgálat a laktózérzékenységi vizsgálatnál részletezett H2 teszthez hasonlóan történik. A vizsgálat fájdalmatlan, egy kicsit időigényes, de igen érzékeny és célravezető. 

Részletek

Bélflóra vizsgálat

A vizsgálat a laktózérzékenységi vizsgálatnál részletezett H2 teszttel történik. A vizsgálat fájdalmatlan, egy kicsit időigényes, de igen érzékeny és célravezető. 
Részletek

Helikobaktérium (Helicobacter pylori) vizsgálata

A Helicobacter pylori jelenléte egy igen gyakori bakteriális fertőzés. Sokszor nem is derül rá fény, azonban panaszos betegek vizsgálata során, nemtől és korcsoporttól függően, 50-60 %-ban is igazolódhat.
Részletek

Forduljon hozzánk bizalommal, írja meg kérdését!

1117-Budapest, Fehérvári út 82.