fbpx Bemutatjuk az A1 csapatát: Dr. Fülöp Zsolt | Budai Gasztroenterológiai Centrum Ugrás a tartalomra

Bemutatjuk az A1 csapatát: Dr. Fülöp Zsolt

2020. 01. 23., cs - 13:09

Zsolt, miért választottad az orvosi hivatást?

 

Még általános iskolás voltam, hatodikos, amikor a könyvespolcunkon felfedeztem Fritz Kahn: Az emberi test csodái című könyvet és azt rohanvást elolvastam egy röpke hét alatt. Innen kezdve nem menekülhettem: a könyv olyan csodás világot tárt fel előttem, hogy rögtön éreztem, ez az ami érdekel engem, ez az amivel foglalkozni akarok egész életemben. Lényegében egy orvosi élettannal foglalkozó műről van szó, melyben olyan szemléletes fejtegetések, leírások, ábrák szerepelnek, melyek ma már nemigen találhatók meg. Persze vannak hiányosságai is (melyeket később vehettem csak észre): pl. az emberi DNS-ről semmit nem ír, hiszen a könyvet 1942-ben adták ki és az emberi DNS szerkezetét csak 1953-ban publikálták.

 

Dr Fülöp Zsolt

 

Milyen külföldi tapasztalatokat szereztél?

 

Orvosi alapkutatás terén 2003-2005 között végeztem kutatómunkát Kaliforniában, a University of California, Irvine Immunológiai Központjában, ahol a tanult immunitás molekuláris finommechanizmusát vizsgálhattam. Alkalmazott kutatásként még a Pécsi Tudományegyetemen kezdtem el 2000-ben a krónikus lymphoid leukémia egyes aspektusainak vizsgálatát, melyet később már a Semmelweis Egyetemen fejeztem be 2005-ben. A kutatómunka eredményeként tehettem le a PhD fokozatot és néhány publikációm is megjelent különféle szaklapokban. Betegágy melletti orvosi munkát 2009-2010-ben végeztem Angliában, Sheffieldben (általános belgyógyászati profilon), majd 2015-2017 között Svédországban, Örebroban (gasztroenterológiai profilon). 

 

Hogyan tudod ezt használni a munkádban?

 

A kutatás területén végzett munka egy alapszemléletet adott, melynek hozománya a valóság alapú világkép és egy erősen kritikus szemlélet megszilárdulása volt. A külföldi betegágy melletti munka pedig sokat segített abban, hogy a tényeken alapuló orvoslás szemléletét megszilárdítsam - ez pontos diagnosztikai igényességet és rengeteg fölöslegesen adott gyógyszeres kezelés elkerülését jelentette. 

 

Milyen értékek miatt csatlakoztál a Budai Gasztroenterológiai Centrum csapatához?

 

Ebben a csapatban láttam azt, hogy azok a szemléletek, melyeket magam is vallok, maradéktalanul megvalósulnak: betegközpontú ellátás, magas szakmai igényesség és nem utolsó sorban a kollegialitás, mely sok egyéb privát cégnél nem valósul meg. 

 

Mi a szakterületed?

 

Belgyógyászat és gasztroenterológia szakvizsgával rendelkezem.

 

Mit teszel a jó orvos-beteg kapcsolatért? 

 

Én úgy gondolom, hogy egy jónak mondható orvos-beteg kapcsolat a kölcsönös bizalmon alapul. Ennek elengedhetetlen feltétele az őszinteség és a megbízhatóság elsősorban az orvos részéről. Tudom nagyon jól, hogy a bizonytalanság az egyik legfrusztrálóbb érzés tud lenni, pláne, ha ehhez egy tehetetlenség-érzés is társul. Emiatt törekszem arra, hogy az első pillanattól kezdve a betegeimet részletesen, őszintén és érthetően tájékoztassam, még akkor is, ha nem feltétlenül jó hírt közlök. Számomra a tények elhallgatása, vagy jobb színben való feltüntetése sosem volt követhető példa. 

 

Mivel töltöm a szabadidődet? Hogyan kapcsolódsz ki?

 

Mivel életemnek a "kisgyerekes apuka" időszakában vagyok, nem kérdéses, hogy családommal igyekszem minél több időt eltölteni. 

 

Mi az, amiben 2020-ban fejlődni szeretnél?

 

Törekszem arra, hogy minél többet tudjak meg a humán mikrobiomot érintő kutatási eredményekről, kifejezetten a bélcsatorna betegségeivel kapcsolatosan. Ez egy gyorsan fejlődő területe a szakmának és azt gondolom, hogy izgalmas tanulmányok vannak folyamatban, melyek a közeljövőben nagy hatást gyakorolnak majd az ellátásra.

A Budai Gasztroenterológiai Centrumban elérhető szolgáltatások

Sebészet

Munkánkat 2018. novemberétől sebész is segíti. A sebészeti kórképek diagnosztizálása, sebészeti konzílium és vélemény kérés rendelőnkben elérhető. 

A korrekt és alapos ellátás záloga dr. Szíjártó Attila tapasztalata és magas szintű felkészültsége. 

Részletek

Pszichológia

Az emésztőszervi  panaszok hátterének felderítésében nagy segítség számunkra Görözdi Ráhel pszichológus.

Gyakran előfordul, hogy a hasi fájdalom, puffadás vagy egyéb tünetek oka nem szervi elváltozásban, hanem lelki, pszichés vagy stressz eredetű problémákban keresendő.

Részletek

Gasztroszkópia-gyomortükrözés

Ne féljen a gyomortükrözéstől! Gyomortükrözés (gasztroszkópia) a nyelőcső-gyomor-patkóbél betegségeinek elengedhetetlen, leginkább célravezető vizsgálati metódusa.
Részletek

Kolonoszkópia-vastagbéltükrözés

Ne féljen a vastagbél tükrözéstől! A vizsgálat kellemetlen lehet, azonban nem fájdalmas. Rendelőnkben altatásos vizsgálatra is van lehetőség.
Részletek

Altatásos vizsgálatok

A betegek lehető legnagyobb kényelme és a biztonságosság további fokozása érdekében, bódításban vagy altatásban is végzünk vizsgálatokat. A hozzátartozó mindvégig a páciens mellett lehet.
Részletek

Gyermek-gasztroenterológia

Gyermek gasztroenterológiai konzultáció is elérhető. Terveink közt szerepel a gyermek endoszkópos vizsgálatok bevezetése is.
Részletek

Dietetikai tanácsadás

Dietetikus kollégáink segítségével komplex terápiás tervet tudunk felállítani. Az emésztőszervi betegségek széleskörű kezelésének a helyes táplálkozás és az egyénre szabott diéta szerves része.
Részletek
Vastagbélrákszűrés

Vastagbélrákszűrés

Ne késlekedjen, kérje a szűrővizsgálat megszervezését! A leginkább célravezető és leghatékonyabb szűrővizsgálati módszer a vastagbéltükrözés.
Részletek

Hasi ultrahangvizsgálat

A hasi ultrahangvizsgálat az emésztőszervi panaszok kivizsgálásának első lépése. A vizsgálat gyors, fájdalommentes és rendkívül sok információval szolgál.
Részletek

Laborvizsgálatok

Mindenre kiterjedő, speciális vizsgálatokat is kiszolgáló labor és vérvételi lehetőség áll rendelkezésünkre.

Részletek

Laktózérzékenységi vizsgálat

A hagyományos, úgynevezett H2 teszt rövid várakozási idővel érhető el nálunk. Valamint bevezettünk egy gyors laktózérzékenységi vizsgálatot is, melyet gyomortükrözés során vett vékonybél mintából végzünk.
Részletek

Fruktózérzékenyésgi vizsgálat

A vizsgálat a laktózérzékenységi vizsgálatnál részletezett H2 teszthez hasonlóan történik. A vizsgálat fájdalmatlan, egy kicsit időigényes, de igen érzékeny és célravezető. 

Részletek

Bélflóra vizsgálat

A vizsgálat a laktózérzékenységi vizsgálatnál részletezett H2 teszttel történik. A vizsgálat fájdalmatlan, egy kicsit időigényes, de igen érzékeny és célravezető. 
Részletek

Helikobaktérium (Helicobacter pylori) vizsgálata

A Helicobacter pylori jelenléte egy igen gyakori bakteriális fertőzés. Sokszor nem is derül rá fény, azonban panaszos betegek vizsgálata során, nemtől és korcsoporttól függően, 50-60 %-ban is igazolódhat.
Részletek

Forduljon hozzánk bizalommal, írja meg kérdését!

1117-Budapest, Fehérvári út 82.